Emlékszem, hogy nagyanyám kezét fogva a pócsi búcsúra mentem a poros úton gyalog, tánclépésben, és határozottan meg voltam arról győződve, hogy nem hordott még a hátán a föld nálamnál jobban öltözött teremtést. Lenéztem az anyukám varrta piros ruhám pörgős szoknyarészére, és boldog elégedettség töltötte el nyolcéves szívemet. Szerintem valahol itt kezdődhetett megmagyarázhatatlan vonzalmam a piros holmik iránt, bár jó anyám említést tett egy virágos falvédőről is, mely a gyerekágy mellé szegezve hosszas, halandzsa monológokat váltott ki belőlem néhány hónaposan. Gondolom, komplett műelemzést adhattam a virágok elhelyezéséről, kiemelve a piros szín fontosságát, nem elfeledve annak sokféle szimbolikus jelentését. (Persze a közönség, ahogy már ez a nagy előadókkal lenni szokott, töredékét sem értette meg magasröptű eszmefuttatásaimnak. )

A piros színt tizenévesen egy egészen rövid ideig képes volt a szívem közepéről kiszorítani a fekete. Ennek oka a Depeche Mode nevű ragályos kór volt, ami olyan tünetekkel járt, mint a bőrkabát viselése negyvenfokos hőségben, a Personal Jesus interpretálása különböző hangfekvésekben, szólóban és kórusban is, valamint a szurokszín cuccok hordása reggel, délben, este, és amennyiben lehetséges, még éjszaka is. (Ez utóbbi némi nehézségbe ütközött, lévén, macis pizsamát a szocialista ruhaipar nem gyártott feketében.)

A ragály nem volt túl tartós, (bár bevallom, a Personal Jesus-t titokban még mindig ordítva énekelem az autóban, ha egyedül utazom) így kedvenc színem hamarosan ismét visszalopózott ruhatáramba.

Az évek során rájöttem, hogy piros szín számos előnyt tartogat viselője számára.

Például, egy piros ruha mellé nem kell feltűnően sminkelni. Gyakorlatilag sehogy sem kell sminkelni, úgyis mindenki észrevesz. Így tehát, ha reggel ezt választod ki a ruhatáradból, akár fél órával is tovább aludhatsz, hiszen megspóroltad azt az időt, amit az arcod összefirkálásával töltenél.

Ha elfeküdted a frizurád, és a fejeden tökéletes loknik helyett csak valami értelmezhetetlen, posztmodern madárfészek meredezik, kapj fel egy piros ruhát! A vibráló szín simán eltereli a figyelmet a hajadról.

A férjed akkor is könnyedén megtalál a szupermarketban, ha történetesen negyedórát bámészkodik a műszaki osztályon, te viszont, ezt megelégelvén, partizánakcióba fogva, egyedül próbálod beszerezni a család egész heti ellátmányát. Egy gyors pásztázás a polcsorok között, - itt a piros, hol a piros - s a drága ember már nem bolyong elveszettként a jóléti társadalom labirintusában.

Egy piros ruha pocsék időben azt üzeni, hogy „Nem érdekel, hogy úgy zuhog, mintha dézsából öntenék, és az orromon is játszi kis jégcsapok lógnak, akkor is jól érzem magam a bőrömben!”. Szikrázó napsütésben viszont ezt kommunikálja: „Csudás-mesés az idő, és én is az vagyok!”.

Ezért van az, hogy amikor a boltban az ember lánya meglát (még) egy kis piros holmit, tisztán hallani véli, amint az feléje kiabál a vállfáról: „Vigyél, haza! Vigyél haza!” . És mivel az ember lánya szíve nincs kőből, hát hazaviszi a kis árvát. Annál is inkább, mert tudja, hogy jönnek még olyan napok, amikor nincs más gyógyszer a túléléshez, csak egy csinos kis piros ruha.